békés tudatlanság

Részlet a régi naplómból, azóta elfogadóbb vagyok a felnőttekkel és szigorúbb magammal. (De nem akartam belenyúlni a szövegbe.)

Vannak ételek, amikről nem tudom, hogy micsodák, mint például a sztrapacska.

Amikor ezt mondom valakinek, elkezdi magyarázni hol a legfinomabb a városban és hogyan készítik, mintha én nem tudnék rákeresni. A legtöbb dologra, amit mondok nem várok választ, kérdéseket ritkán teszek fel. Minden beszélgetésem valaha bárkivel egy folyton megszakított monológ, igazolása az életemnek. Ha mégis válaszolni kényszerülne valaki, maximum egy kedves gyermekkori történetet tudok meghallgatni a sztrapacskáról, de semmiképp sem egy internetes receptet.

Legtöbbször ilyen materiális dolgokkal fordul elő, hogy nem érdekel, hogy fáraszt, hogy idegesít, ha tudnom kell róla. De nem csak ételekkel, gyakran nem tudom dolgokról, hogy micsodák. Gyakran palástolom, gyakran pedig tettetem a fogalmatlatlanságom. Lehet szó kanalak, fűtőtestek pontos megnevezéseiről, használatáról, vagy barokk festmények festőiről.

A fiú, aki most tetszik azért nem kávézott velem, mert közgyűlésen volt, amikor megkérdeztem mégis mi az, azt mondta felnőtt dolgok, mire én sajnálkoztam.

“Értem, hogy ezért tetszik. Valójában annyira egyszerű vagy, csak az emberek bonyolítják túl.” - sóhajtja nevetve az a barátnőm, akit én is a körülményes kifejezéssel szoktam jellemezni, miután egy reggeli telefonbeszélgetés alkalmával futólag összegzem neki a történteket. Egyetértően nevetgélek, amennyire tetszik ez a jellemzés, annyira sért is.