i szív budapest

(...) és kiderült, hogy Budapest a legnagyobb szerelmem.

Egy időben sokszor megfordultam Koppenhágában (ide vonatkozó fb posztom). Az utcák úgy néztek ki, mint egy építészeti folyóirat címlapja: tiszta, rendezett, nyugodt, funkcionális. Minden alkalommal az volt az érzésem, mintha vendég lennék egy kifinomult ember nagyon szép otthonában.

Képeslapokba nem tudok beleszeretni.

Majd később Belgrádban értettem meg, hogy valójában mi volt a bajom. Minthogy egész életemben erős, de bolond nők neveltek (anyáim, pót anyáim, tanáraim és más általam választott nők), az idilli otthon fogalmát nem igazán ismerem. Mindig zajos volt, ideiglenes és fárasztó. Akár Belgrád tavaly nyáron, ahol az amúgyis kicsit félkész belvárost blokkolták a tüntetések, kicsit éppen javítás alatt, kicsit vállaltan csúnya. Ezerszer hamarabb költöznék Belgrádba, mint Koppenhágába.

Ebben fülledt középeurópaiságban Budapest is értelmet nyert. Itt nem sikerült teljesen eltüntetni a múltat. Csontomig hatol az érzés, hogy bármerre indulok, valaki járt már előttem ezen az utcán, szerelmesek, költők, elveszett emberek és azok, akik már hazataláltak. A vakolat néhol pereg, a járdák olyan szűkek, hogy egy nagyobb táskával együtt már nem férek el rajta, néha irtózatos büdös terjeng, és lassan az utolsó fát is kivágják. Mégis megszámlálhatatlan sokszor sétálom végig a rakpartot, a Parlamantet ezredjére is tudom úgy nézni, mintha először látnám, és gondolom azt egy hídon átutazva, teljes komolysággal, hogy ennél szebb hely nincs a világon.

“Szeretlek budapest, Így vagy szép, Jól esne ha egy kicsit viszont is szeretnél”¹

Engem sem tesz mindig boldoggá. A nagyvárosi állapot néha konkrétan olyan neurotikus, mint én. Túlzsúfolt, túl hangos, túl sok minden történik egyszerre, túl sok utcája van, túl sok története, túl sok lakója. De nem rejti el az ellentmondásait, a gazdagság, a szegénység, a siker, a bukás, az ambíció és a kiégés ugyanazon az utcán sétálnak egymás mellett, ugyanazt a naplementét nézik, ugyanannál a lassú automatánál váltják vissza az üvegeket. Ezt a meghitt demokráciát szeretem benne a legjobban, hogy egyszerre több dolog is lehet igaz: valami lehet gyönyörű és brutális, felemelő és kimerítő, inspiráló és végtelenül szomorú. Budapest elbírja a többféle igazságot egyszerre, nem idilli, hanem valódi életet ígér.

egymillió-hétszázezer ember figyeli minden egyes lépésemet,
mégis ez az egyetlen város, ahol viszonylag szabad lehetek,
mert itt csak akkor maradok egyedül, ha tényleg egyedül akarok lenni²
(Minden bizonnyal a késő kamaszkorom magyar alter rajongása nem múlt el nyom nélkül)

Egy többmilliós városban senki sem figyel rád különösebben, mégis minden reggel úgy indulsz el otthonról, hogy bármi megtörténhet. A történet soha nem ott ér véget, ahol gondolod. Mindig lesz még egy ital, még egy hely, ahová át lehet menni, még egy ismerős a szomszéd asztalnál, még valaki, aki ismer valakit, akit te is ismersz. Mire észbe kapsz, egy régi játszópajtásod mögött ültök a Pontoon felé száguldó riksáján, huszonnégy órája vagy az Atnoban, a bulihoz a Kifolyónál a fiúk két hangfalat vittek és egy pultot. Budapest mindig ébren tart, mintha folyamatosan lemaradnál valamiről, miközben azok a jelentéktelennek tűnő napok a legszebb emlékeim.

Budapest olyan, mintha minden a legszerencsésebb véletlen szerint alakulna.

Sokszor gondolok arra, milyen furcsa, hogy vannak emberek, akik képesek elhagyni ezt a várost. Mintha ugyanazt néztük, és mégsem ugyanazt láttuk volna. Az a Budapest már nem is létezik, ami velük együtt volt, átíródott más emlékekkel, más érzésekkel. Nyilván én is játszottam már az elköltözés gondolatával (ide vonatkozó substack posztom), és tényleg azt hiszem nem bátortalanságból, de semmi fantáziám nincs elképzelni magamat Budapest nélkül. Budapest több, mint háttere az életemnek, a legnagyobb szövetségesem benne.

Azért sokszor eszembe jut, hogy mennyire megalázó ennyire szeretni valakit, aki tökéletesen megvan nélküled is, de aztán hazasétálok az Andrássyn, aminek látványa talán az első budapesti emlékem, és már nem is érzem annyira megalázónak.

Minden szerelmem ugyanilyen.

ide vonatkozó subctack posztom:

1. veryraredome: i szív budapest

2. Galaxisok: a teljesség felé